Amikor valaki meditál, a spirituális energia nagyobb mértékben áramlik
alá. Ezért a meditáció komolyan befolyásolja, erősíti az aurát. Meditálás
közben energia- és rezgésszintünk megnő. Ezért a külvilág negatív energiái nem
tudnak hatni ránk.
A meditációt nem csak azok végezhetik hatékonyan, akiknek a világnézetük
is kötődik a valláshoz, elég egyszerűen csak nyitottnak lenni az új
tapasztalatokra melyek gazdagíthatják az életünket.
A társadalom nem ismeri a meditációs állapotok hasznát, csak a jelenségek
felszíníni világával foglalkozik a legtöbb ember, és nem törődnek és nem
figyelnek a lelki világ mélységeire. Ennek az oka, hogy az értelem és logikus, férfi,
bal-agyféltekés gondolkodás, lekorlátozza a magasabb rendű tudatosságra való
törekedést.
A nyugati gondolkodás bal-
agyféltekés funkcionális gondolkodáson alapulnak, mely a technika vívmányaival
próbál minden hiányt pótolni az életünkben és boldogság illúzióját
megteremteni.
Az ember teljes EGÉSZ-séges,
harmonikus, boldog életének eléréséhez feltétlenül szükséges a két agyfélteke
egyensúlyban tartása és használatára.
A legnagyobb találmányaink
feltalálóiban kiemelkedően fejlett volt az a fantázián és intuíción, képeken
alapuló gondolkodás mód ami a női, jobb agyféltekés gondolkodást
jellemzi
"A logika eljuttat téged A-pontból B-pontba; a
képzelet segítségével eljuthatsz bárhová!
„Ami igazán számít, az az intuíció.”( Einstein
)
A tudomány eljutott oda, hogy elismeri, hogy az embernek szüksége van a
belső képeire és hangjaira ezzel a női pólusra. Az alváskutatót kísérletekben
bebizonyították, hogy az éjszakai álmok nélkül súlyosan megbetegednénk.
Az éjszakai belső képekre szükségünk van, hogy az életben maradáshoz,
függetlenül attól, hogy tudatosan érzékeljük ezeket vagy tudattalanul. Az, hogy
sok ember nem emlékszik az álmaira azért van, mert eltávolodott a női
gondolkodástól a valóság női oldalától. A gyermekeknek való mesélésnek éppen ezért van
nagyon nagy jelentősége lelki fejlődés szempontjából, mert a mese
közben a gyermek saját képi világával feldolgozza a mese cselekményét ezáltal
fejleszti az intuitív gondolkodását. A gyermekkorban érzelmeket, eseményeket, belső képi intuitív módon dolgozzuk fel, de felnőttkorra
a legtöbb emberben elkopik az
igény, elfelejtődik a tapasztalás. Helyettesíti
az egyszerűbb, kész média által ránk
árasztott képek, ami egyre több részt foglal el a fantáziánk és belső lelki világunk területéről. És éppen ez a cél, az emberek nem
tudják saját érzelmi és lelki
problémáikat megoldani egyedül, és félelembe élnek, félnek a jövőtől a haláltól
a csalódástól az érzelmektől a fájdalomtól. A félelemmel teli ember pedig
könnyen irányítható.
A félelmeink és problémáink
megoldását csak belül lehet megkeresni és megtalálni a lelkünk legmélyén. Nem lehet kirekeszteni az életünkből valóság egyik
felét. Mert az egyensúly felbomlik bennünk, az életünkben a környezetünkben a
társadalomban az egész világban.
A meditációnak számtalan formája létezik, és mind ugyanoda visz. Két
ösvényen lehet elindulni a belsőnkbe vezető meditatív úton, de a kettő, eggyé válik,
ahogy haladunk rajta. A meditációnál nem a tudás fontos, hanem a megtapasztalás.
A keleti hagyományokat követő meditációk lényege a gondolatok kiürítése
az agyból a célja hogy a Semmire koncentráljunk. Meditáció közben a
figyelmünket tudatosan arra irányítjuk, hogy felülemelkedjünk gondolataink
folyamán.
Ez által az elme elcsendesül,
miközben a test ellazul, nyugalom fokozatos an szétárad bennünk, a lélegzet
egyenletes lesz, mindez az életerő és a tudatosság erejének megtapasztalását
eredményezi. A végső cél a Megvilágosodás,
amelyhez viszont nem elég a meditációs technika elsajátítása. Egész életszemlélet
és filozófiai váltás szükséges. Amit ha az ember ezt a meditációt gyakorolja,
előbb utóbb bekövetkezik az átalakulásra való igénye.
A nem gondolás
semmire nagyon nehéz feladat, hiszen mindig foglalkoztatja agyunkat valamilyen
gondolat. Ennek a meditációnak több féle
útja létezik, a legegyszerűbb, hogy csak egy valamire koncentrálunk és csak
arra pl: a lélegzésre , vagy egy mantra
ismételgetésére.
Az igazi koncentrációt csak ellazult feszültségmentes
állapotban lehet gyakorolni és elérni. Az összpontosítást a testi, szellemi,
lelki ellazult állapot előzi meg ezért a kettő szinte egyé válik koncentrálni, relaxálni
nem lehet egyiket a másik nélkül az egyik a másik lényege.
Az irányított vagy vezetet meditáció, találkozás
Önmagunkkal, melynek során a tudatalattinkkal
létesítünk kapcsolatot , ez egy különleges élményű belső utazás a lelkünkben.
A vezetett meditáció nem a mostani ezoterikus kultúra találmánya, hanem
ugyanolyan régi, mint a keleti hagyományokat követő meditációs fajták. Pl: az
ókorban a misztériumvallásokban is belső utazásra vitte a főpap a beavatandókat.
A mostani civilizációban az emberek
csak a külső világban tesznek utazásokat a belső világban szinte sosem.
A meditációt vezető, a meditálót olyan belső képekkel való vizualizációs
utazásra vezeti, amellyel a valódi ÉN –ünkel kerülünk kapcsolatban, mely a
szívünkben lakozó tiszta isteni való. Különböző
szimbólumok használata által a lelkünkkel való kapcsolat képekben érzésekben
felismerésekben kifejeződésre képes jutni, melyekkel a lelki és szellemi
fejlődésünk tapasztalati útjára léphetünk.
Ennek gyakorlati haszna a mindennapi életbe is leképezhető valóságos
tapasztalássá válik. Aki megtanul figyelni
a belső hangjára, mikor nehéz döntés
előtt áll tudni fogja, mit kell tennie, mert a mindenséggel össze köttetésben
lévő tudatalattija tudja a jó választ.